Egyszer volt, hol nem volt, de valahol volt egy könyvsorozat
Volt
egyszer egy könyvkiadó, aki egy könyvsorozatot
tervezett el. Meg is valósították és meg is
jelent a sorozatból összesen 12 kötet. Mivel azelőtt
már közreműködtem a kiadó más
kiadványainál is, úgy gondoltam, hogy nekem is
lenne pár ötletem a sorozattal kapcsolatban. És neki
is álltam. Összesen öt ilyen témát
fogalmaztam meg. Kettővel teljesen el is készültem,
és még a másik három is elkezdődött.
Az első kis könyvecske meg is jelent, és a második
is le volt már adva, sőt már reklámozva is, de
valamilyen okból aztán nem jelent meg és az
egész sorozat is abbamaradt. Pár évvel
azután a már megjelent kiadványok még
szerepeltek is a kiadó weboldalán, de időközben
nyomtalanul eltűntek, mintha nem is lettek volna.
Egy jó másfél évtized elteltével
viszont arra gondoltam, hogy a saját
szórakozásomra már elkészítem a
már megjelent illetve elkészült de meg nem jelent
könyvecske házi kiadását és a
másik hármat is, amelyekbe belekezdtem, befejeztem
és elkészítettem. Így aztán meglett
öt kis könyv ebből a sorozatból, melyeket saját
magam készítettem.
Most pedig ezen kiadványok tartalmát weboldalként
is megjelenítem, kiegészítve interaktív
tartalommal, saját készítésű
kvízekkel, amelyeket a könyvecskék tartalmán
alapulnak.